Programjaink

DEMJÉN KONCERT

okt
19
Kategória: Zene
Helyszín: AGORA - MSH
Időpont: 2018. október 19., 19:00
Címkék:
megosztás facebook-n
DEMJÉN KONCERT

Rózsi, ahogy rajongói és barátai nevezik, számos együttesben zenélt: Számum, Dogs, Liversing, Meteor, Sakk-Matt, Tűzkerék. 1970-ben csatlakozott az országos ismertséget hozó Bergendy együtteshez, az ott eltöltött 7 esztendő alatt olyan dalok szerzője előadója volt, mint a Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Iskolatáska.

1977-ben megalapította a V’Moto-Rock formációt, mely 12 éven át tagcserék nélkül aratta hatalmas sikereit. A V’Moto-Rockhoz többek között olyan klasszikusok köthetők, mint: Várj, míg felkel majd a Nap, Jégszív, Fekszem az ágyon, Gyertyák…

A zenekar megszűnését követően szólókarriert kezdett, azóta is minden esztendőben járja az országot, közel 40 élő koncertet ad.

1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje díjban részesült. 2010-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, valamint ugyanebben az évben Budapest Főváros Díszpolgára lett. 2012-ben Kossuth-díjban részesült.

Több mint 800 dalt jegyez. Az Artisjus szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy, Demjén Ferenc nevéhez kötődik. Az eladott lemezeinek száma becslések szerint hárommillió példány körül lehet.

Kapunyitás: 18 óra

Koncert kezdete: 19.00

19.00: Dj Dominique

20:00: DEMJÉN FERENC ÉLŐ NAGYKONCERT

Jegyárak / jegytípusok:

álló: 3 990 Ft

ülő: 4 490 Ft

Jegyek elővételben az  AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00), valamint a koncert előtt a helyszínen válthatók.

Programnaptár
Következők
EMMI logó
NKA
AGORA PROJEKT
OTP simple pay new
DigIT-AGORA
Médiatanács Támogatási Program
Szombathely város címer
Savaria Nemzetközi Táncverseny honlap
SzombathelyPont
Europa Cinemas
Aszakkör
Art Mozi Egyesület
Menthol multimedia
Legvaszon
Mozi bárhol
Szombathely Foglalkoztatási Paktum
Pénzügyileg legstabilabb cégek tanúsítványa
TIOP-1. 2. 1/A-12/1 (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program)
TOP- 6.9.2-16 (Terület és Településfejlesztési Operatív program)
TOP-6.1.4-16  - Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés c. pályázati konstrukció
TOP-7.1.1-16-Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva c. pályázati konstrukció