
Agora Savaria
Kulturális és Médiaközpont
Nonprofit Kft.
Több mint 150 ezer forint gyűlt össze az AGORA Savaria karácsonyi süteményvásárán. A cég munkatársai és üzleti partnerei vásárolhattak az évzáró rendezvényen a házi készítésű édességekből, a befolyt pénzt az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kapta.
Az adomány átadóján Horváth Zoltán ügyvezető elmondta, a kollégák kezdeményezésére szervezték meg a jótékonysági sütivásárt, a kedvezményezett – több szervezet közül szavazás nyomán – az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány lett. Az évzárón a kollégák és az AGORA üzleti partnerei is vásároltak a finomságokból, így gyűlt össze 155 ezer forint.

Sok szeretettel adom át az összeget, mert tudjuk, hogy jó célokat szolgál
– fogalmazott Horváth Zoltán
Dr. Györke Eszter elnök az alapítvány nevében megköszönte a felajánlást. „Amikor megkeresnek bennünket cégek, szervezetek, magánemberek, mindig nagyon jó érzés, hogy ismerik és elismerik a munkánkat” – tette hozzá.
Az adományt csupa jó célra fordítjuk
– mondta az alapítvány elnöke.
| Az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítványt dr. Masát Péter főorvos alapította 2008-ban a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház gyermek-onkohematológiai centrumában kezelt és gondozott betegek, családjaik szociális segítése céljából. A centrum regionális ellátása végett több megyéből érkeznek gyermekek. Az alapítvány segítségével minden évben karácsonykor étkezési csomagokkal járulnak hozzá az ünnepekhez. Az alapítvány elnöksége évente megrendezi a Jótékonysági Bált a szülők, hozzátartozók részére, illetve nyaranta a „Csodaszarvas Tábort” a gyermekeknek és testvéreiknek. Az alapítvány kuratóriumi tagjain kívül több kolléga – pszichológus, pedagógus, dietetikus, szociális munkás, gyógytornász – segíti a munkát és a gyermekek felépülését. |