Agora Savaria
Kulturális és Médiaközpont
Nonprofit Kft.
Időpont: 2025. július 10., csütörtök 19.00
Helyszín: Városháza előtti tér (esőhelyszín: Városháza nagyterem)
Fellépők: Culture Cuvée, Koprive
Idén is folytatódik a Nyitott Városháza programsorozat egyik leglátogatottabb eleme a Teraszkoncertek sorozata, amely feltörekvő helyi zenekarokkal, valamint ismert zenészekkel, előadókkal invitálja idén is a közönséget. A nyár folyamán három alkalommal élvezheti a közönség a rendhagyó környezetben megvalósuló zenei programot.
Az első alkalommal a két koncert között a Szombathelyi hétköznapi hősök díjátadójára kerül sor.
A koncertek ingyenesek!
A rendezvény az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében valósul meg.
A Nyitott Városháza programsorozat egyik leglátogatottabb eleme a Teraszkoncertek, amely feltörekvő helyi zenekarokkal, valamint ismert zenészekkel, előadókkal invitálja idén is a közönséget. A nyár folyamán három alkalommal élvezheti a közönség a rendhagyó környezetben megvalósuló zenei programot.