LÁTOGATÁS HESZTERA ALADÁR LAKÁSGALÉRIÁJÁBAN

A Petőfi utcai zöld ház, ahol másképp jár az idő, Hesztera Aladár restaurátor családjának háza. Benne nyílt lakásgalériájának lehúzott redőnyös ablakai a felmenők megannyi titkát őrzik. S míg a hű kincstáros, Hesztera Aladár meséli nekünk a szobák és tárgyak történetét, maga is változik: hol az unoka, Ali baba, hol az ifjabb Aladár emlékezik, végül Nanu papa énekét hallgatjuk a kizökkent időben.

Az AGORA munkatársainak kis csoportját fogadja Hesztera Aladár egy ködös hétfő délután a család 1912-ben épült Petőfi utcai házában: a lépcsőházban stílszerűen a Művelődési Ház egykori plakátja fogad, melyre a Varázsfuvola szereplői helyett a Sportház akkori dolgozóinak nevét nyomtatták – az örökös igazgatóhelyettes apát, Hesztera Aladárt például Monostatos szerepében tüntetve fel.

A dologból "pozitív városi botrány" kerekedett, meséli házigazdánk, majd belépünk a lakásba, a korábban itt élt emberek bútorai, tárgyai közé, és kezdetét veszi a tárlatvezetés egy család Szombathely városához ezer szállal kapcsolódó történetében.

A negyedik generációs Hesztera Aladár húsz éve írja már a Szombathelyi Szubjektív Szösszenetek című sorozatát, benne a gyermek Ali és a felnőtt emlékei, történetei is helyet kapnak: éppen így több idősíkot egyszerre mutat be az idén nyílt lakásgaléria is.

Az első helyiségben a felmenők portréi között a házat építtető dédmama, Vidor Ignácné Musits Irma, a sebész főorvos nagypapa, dr. Gyuk Béla, aztán a "Schindler-listáját játszó" hadbíró ezredes nagypapa, dr. Hesztera Aladár és az osztályellenes apa (ludovikás tiszt, majd tanár, TIT-igazgató és Sportház igazgatóhelyettes) képei és történetei is megelevenednek.

S beszédes a régi kanapé is, ahol egykor Király Levente vagy Sinkovits Imre mesélték röhögve soron következő színházi előadásuk poénjait – nem csoda, hogy a Hesztera-gyerekek előre vinnyogtak a művelődési házban, mikor oda ért a szöveg –, de a pszichológus édesanya Gyuk Mária (a szombathelyieknek Baba néni) egykori osztálytársa, egy politikai kém is ült valaha a híres bútordarabon – ott felejtett mini objektívje ma is látható a helyiség vitrinjében.

A nagyapa kórházi rendelőjéből kialakított galéria-nappali, a gyermekszoba, a dolgozószoba-könyvtár régi bútorai és festményei újabb és újabb történetek forrásai – és külön csoportot képeznek a térplasztikák: a hegebitatromgedű, amit hegedűből és trombitából rakott össze Aladár nagyapja, de van palifánnyomó és görbe gitár is, és itt látható a Szent Spulni és a Neo Noé – mindegyik valami nagyon személyeset és érdekeset árulva el a szombathelyi család egyik tagjáról.

A könyvár-dolgozóban, ami öt éve egyben a Vasi TIT tévéstúdiója is, a Rákosi-címer és a feszület is jól megfér egymással – a Mediterrán Krisztus keresztjének íve egy tengerparti nyaralásról hozott pálmalevél –, és itt kapott helyet egy éjszakai autóút során talált kitömött pelikán is. 

A tárlatvezetésen vargabetű vargabetűt követ, hiszen minden összefügg, minden kihagyhatatlan: kanyarog az idő, míg végül elérkezünk a jelenhez. Hesztera Aladár, az unokáknak Nanu papa, gyerekfülnek kedves meséket is mond képzeletbeli űrléggömbjében szállva a Nanu-ház történetéről. "A pincétől a padlásig" – csendül fel a zöld házban a főcímdal, tárul fel újra és újra a titokláda – a mesékben, és minden egyes tárlatvezetésen.

Forrás: Savaria Fórum 

Tar Patrícia
Fotók: Nagy Jácint